A BCC-n indulunk a B2 előfutamán. T03-as kódszámmal a túra kategóriában, Filip.hu név alatt rajtolunk. De gondolkodunk az F.hu rövidítésen, csakhogy minél jobban tudjunk alkalmazkodni a verseny szellemiségéhez, ami Dakar(ka) hangulatot biztosít az erre vágyóknak. Becsületükre legyen mondva a meghirdetett versenyeket meg is tartják. A B2 a Budapest-Bamakó kódneve...
, ami „A nagy Afrikai futam” és a „Magyar fapados Dakar” szlogenekkel csábítja az Afrikai autós versenyre vágyó kalandorokat. A BCC (Bamako Chapionship Challenge) pénzdíjas előfutamnak van jelölve, de inkább illik rá a fapados Dakar még fapadosabb Magyaros megoldása: álmodjunk együtt egy Afrikai futamot, a magyar Szavannán! Abszurditása ellenére (vagy ép ezért) rettentő nagy a vonzereje ennek a „versenynek”.
A tűzkeresztségen átesett nagy-nagy tisztelet övezte B2 legyőzői is itt vannak, akiktől jó tanácsokat és még jobb sztorikat lehet hallani. Meg hát itt vagyunk mi kis feltörekvő csapatocskák, akik bizonygatjuk rátermettségünket és egyre csak szervezzük a jövőbeni indulásunkat a nagy Afrikai versenyünkre. A kellő anyagi forrásokkal rendelkező szépen megépített terepjárókon keresztül képviseli magát még egypár csili-vili városi 4x4-es, innen csökkenő tendenciában egészen az igazi magyar Szavannás Afriaki kihívásokat biztosító Moszkvicsig bezárólag rengeteg autós és motoros jött el a BCC Budapest-Bázekerettyei éjszaka futamára. Egyesek a rajt előtti időszakot szereléssel töltik, mások nagy matricákkal szélvészként építenek hétköznapi járművükből versenygépet. Egy kivételével minden előfutamon indultunk eddig, akadnak ismerősök rendesen, de most rengeteg az ismeretlen új arc. Sokan vagyunk.
A rajt után nem állunk be a szokott konvoj formációnkba, szabadszóként nekivágunk a magyar Szavannának.A rajtnál kapott itinerben szereplő 20 feladatra keresünk válaszokat, amiket a megadott GPS koordináták segítségével tudunk elérni és megfejteni. Aggodalomkeltően sokáig egy darab BCC-s rajtszámmal felmatricázott autóval sem találkozunk, már-már kezdünk GPS-ünk, női hangja után Szöszinkre gyanakodni, mikor a második feladat koordinátához közeledve a megszokott versenykép előáll, előröl, hátulról jönnek-mennek a terepjárók és senki nem tudja ki jár a helyes nyomon és ki hibázik éppen. A harmadik feladathoz már végre földúton érkezünk, bár kisebb bonyodalom támadt a bejáratnál, mert többen a sártól megijedve már fordultak is vissza a biztonságos aszfaltra. Nagy élvezettel csobbantunk a kihívásba, a szebb napokat megélt 19 éves Vitaránk itt kerül elemébe és csúszkálva, pattogva legyűri a rövidke dagonyákat.
Csúnya hangok támadnak időről idő fel a jobb első részből, a negyedik feladat pont egy kocsmához vezetett, itt az itinerben feltett kérdések megkeresése után (Mi tesz mgabiztossá? Válasz: A jegesen Friss lehelet. Hány kerékpár helyezhető el a tárolóba? Válasz: 6.) csapattársam rövid átvizsgálást tartott a gépen. Autószelő és sokéves verseny tapasztalatában (rally, autocross) bízva tovább folytattuk a versenyt az időnként feltámadó jobb első recsegő hangok ellenére. A következő saralós résznél vagy a trendi wellnes sárpakolásos kúrától vagy a szép nagy kátyúbacsapódásoktól állt helyre öreg terepjárónk jobb eleje, de többé egy csúnya hang (igaz szép sem) sem jött arról a tájékról. A Szöszinkkel továbbra sem volt felhőtlen a kapcsolatunk, így néha egy-egy határozottabb versenytárshoz szegődtük, mígnem a 7. (az össz. 20-ból) feladatnál rátaláltunk a régi konvojtársainkra. Anno négy autós menetoszlopot képeztünk, mostanra ez leapadt háromra, ugyan a személyzet minden tagja most is jelen volt, de a másik Vitara az áldozatul esett a januári Budapest-Bamakón, önhibájukon kívül totálkárosra törték…
Szóval itt a 7. feladatpont itiner szerinti idézete: "Egy kálváriához érsz, hagyd lent a kocsit!!! Túra kérdés: Ki állítatta "Jézus sírba tétele" stációt?”. A GPS koordináták Bodajkot jelölik és sok-sok lépcsőmászással kezdődött a megoldás, felvetettem, hogy mi lenne, ha én is ragaszkodnék a megoldáshoz. Az esélyegyenlőség jegyében és a szegregáció negatív mivoltát elkerülendően kértem őket, hogy engem is húzzanak már föl azon a rengeteg lépcsőn. Az első döbbenet után azért kiérezték a gondosan elrejtett poént (egyesek szerint nem is volt). A megszokott csapattal folytattuk futamunkat. Nem is ért minket csalódás, a földutaktól nem meghátrálva, mentünk és mentünk. Magától érthetően a „Vigyázz aknaveszély! Ne térj le az útról” táblánál lefordultunk, persze a vezérkocsiba nem volt Szöszi, mint nekünk, hanem rendes GPS, ami a földutakat is tudja kezelni. Ráadásul a versenygép nélkül maradottak is ott ültek és segítettek vagy bonyolítottak a tájékozódási pontok elérésében. Egy-egy fontosabb koordinátához közeledve még az elhagyatott földutak is csalinkázó terepjárókkal benépesültek, jöttek szemben az úton, jöttek mögöttünk, sőt még lehetetlennek tűnő helyről, oldalról a szántás közepéről is közeledtek.
A településeken fiatalok csillogó szemekkel kérdezősködtek miféle verseny ez és cserébe már mondták is mit kerestek az előző versenyzők. A benzinkútnál is tudakolták miféle őrült társaság ez, a sáros autót előzékenyen le akarták mosni, heves tiltakozásommal csak tovább növeltem meggyőződésüket, ezeknek tényleg nincs ki mind a négy kerekük. Nem akartam magyarázni, hogy kiállításra kell vinnem egy hét múlva a versenygépet és tisztára suvickolva hogyan néz ki egy terepjáró! Néhány éber rend őrének is szemet szúrt a sok idegen terepjáró jármű és egyik munkáját igen komolyan vevő vészjóslóan megjegyezte, hogy igen-igen sárosak ezek az autók, de végül is nem kellett intézkedést foganatosítania. Tavaly a segítőkész egyenruhásokkal találkoztunk, akik a kétórás erdőben keveredésünk után, kiirányítottak minket a város parkjából. Sötétben minden más, de a mai napig elég érthetetlen, hogyan lehet egy városi parkot az erdő mellé tenni és azt sem értem, hogy hogyan nem tudtunk mi rájönni ennek a képződménynek a rendeltetésére.
Sajnos elég kevés volt a komoly terepszakasz, ráadásul friss eső sem volt, így csak poroltunk, ha utunkba esett egy-egy sárosabb rész, már merültünk is öreg Vitaránkkal, akivel a közúton nehéz és lassú a haladás. Egy a többiek által kikerült kisebb sárba mi beleugrottunk, az autót megfogta a tömény, mély iszap és csak lassan tudta magát kidolgozni a méretes terepgumik ellenére a szekerünk. Pillanatra elhallgattunk az autóba meglepetésünkben, de amint éreztük, nem lesz itt leégés, meg magyarázkodás miért nem lehet ésszerűen kikerülni…
Elég vérszegényre sikeredett a kihívásos résznek beépített szakasz, a végén már csak a hátsókerék-hajtásra kapcsoltunk, hátha elakadás-közeli izgalmakat csempészhetünk a sáros részekbe, de még így sem jött össze. A kövesutas tempós haladásnak meg lett az eredménye, jóval a szép napfelkelte után, hat óra tájban félreváltásokkal jelezte az automataváltó, hogy nincs minden rendben, ekkor feladva a versenyt hazafelé vettük az irányt. Az öreg járgánnyal már megtettük pár ezer verseny kilométert, sohasem hagyott ott, de az automataváltóval már többször meggyűlt a bajunk. Hazafelé egyre másra hagytuk el a fokozatokat, az utolsó 30 kilométert már csak egyesben, másfél óra alatt tudtuk megtenni, de most is haza hozott minket…
A tűzkeresztségen átesett nagy-nagy tisztelet övezte B2 legyőzői is itt vannak, akiktől jó tanácsokat és még jobb sztorikat lehet hallani. Meg hát itt vagyunk mi kis feltörekvő csapatocskák, akik bizonygatjuk rátermettségünket és egyre csak szervezzük a jövőbeni indulásunkat a nagy Afrikai versenyünkre. A kellő anyagi forrásokkal rendelkező szépen megépített terepjárókon keresztül képviseli magát még egypár csili-vili városi 4x4-es, innen csökkenő tendenciában egészen az igazi magyar Szavannás Afriaki kihívásokat biztosító Moszkvicsig bezárólag rengeteg autós és motoros jött el a BCC Budapest-Bázekerettyei éjszaka futamára. Egyesek a rajt előtti időszakot szereléssel töltik, mások nagy matricákkal szélvészként építenek hétköznapi járművükből versenygépet. Egy kivételével minden előfutamon indultunk eddig, akadnak ismerősök rendesen, de most rengeteg az ismeretlen új arc. Sokan vagyunk.
A rajt után nem állunk be a szokott konvoj formációnkba, szabadszóként nekivágunk a magyar Szavannának.A rajtnál kapott itinerben szereplő 20 feladatra keresünk válaszokat, amiket a megadott GPS koordináták segítségével tudunk elérni és megfejteni. Aggodalomkeltően sokáig egy darab BCC-s rajtszámmal felmatricázott autóval sem találkozunk, már-már kezdünk GPS-ünk, női hangja után Szöszinkre gyanakodni, mikor a második feladat koordinátához közeledve a megszokott versenykép előáll, előröl, hátulról jönnek-mennek a terepjárók és senki nem tudja ki jár a helyes nyomon és ki hibázik éppen. A harmadik feladathoz már végre földúton érkezünk, bár kisebb bonyodalom támadt a bejáratnál, mert többen a sártól megijedve már fordultak is vissza a biztonságos aszfaltra. Nagy élvezettel csobbantunk a kihívásba, a szebb napokat megélt 19 éves Vitaránk itt kerül elemébe és csúszkálva, pattogva legyűri a rövidke dagonyákat.
Csúnya hangok támadnak időről idő fel a jobb első részből, a negyedik feladat pont egy kocsmához vezetett, itt az itinerben feltett kérdések megkeresése után (Mi tesz mgabiztossá? Válasz: A jegesen Friss lehelet. Hány kerékpár helyezhető el a tárolóba? Válasz: 6.) csapattársam rövid átvizsgálást tartott a gépen. Autószelő és sokéves verseny tapasztalatában (rally, autocross) bízva tovább folytattuk a versenyt az időnként feltámadó jobb első recsegő hangok ellenére. A következő saralós résznél vagy a trendi wellnes sárpakolásos kúrától vagy a szép nagy kátyúbacsapódásoktól állt helyre öreg terepjárónk jobb eleje, de többé egy csúnya hang (igaz szép sem) sem jött arról a tájékról. A Szöszinkkel továbbra sem volt felhőtlen a kapcsolatunk, így néha egy-egy határozottabb versenytárshoz szegődtük, mígnem a 7. (az össz. 20-ból) feladatnál rátaláltunk a régi konvojtársainkra. Anno négy autós menetoszlopot képeztünk, mostanra ez leapadt háromra, ugyan a személyzet minden tagja most is jelen volt, de a másik Vitara az áldozatul esett a januári Budapest-Bamakón, önhibájukon kívül totálkárosra törték…
Szóval itt a 7. feladatpont itiner szerinti idézete: "Egy kálváriához érsz, hagyd lent a kocsit!!! Túra kérdés: Ki állítatta "Jézus sírba tétele" stációt?”. A GPS koordináták Bodajkot jelölik és sok-sok lépcsőmászással kezdődött a megoldás, felvetettem, hogy mi lenne, ha én is ragaszkodnék a megoldáshoz. Az esélyegyenlőség jegyében és a szegregáció negatív mivoltát elkerülendően kértem őket, hogy engem is húzzanak már föl azon a rengeteg lépcsőn. Az első döbbenet után azért kiérezték a gondosan elrejtett poént (egyesek szerint nem is volt). A megszokott csapattal folytattuk futamunkat. Nem is ért minket csalódás, a földutaktól nem meghátrálva, mentünk és mentünk. Magától érthetően a „Vigyázz aknaveszély! Ne térj le az útról” táblánál lefordultunk, persze a vezérkocsiba nem volt Szöszi, mint nekünk, hanem rendes GPS, ami a földutakat is tudja kezelni. Ráadásul a versenygép nélkül maradottak is ott ültek és segítettek vagy bonyolítottak a tájékozódási pontok elérésében. Egy-egy fontosabb koordinátához közeledve még az elhagyatott földutak is csalinkázó terepjárókkal benépesültek, jöttek szemben az úton, jöttek mögöttünk, sőt még lehetetlennek tűnő helyről, oldalról a szántás közepéről is közeledtek.
A településeken fiatalok csillogó szemekkel kérdezősködtek miféle verseny ez és cserébe már mondták is mit kerestek az előző versenyzők. A benzinkútnál is tudakolták miféle őrült társaság ez, a sáros autót előzékenyen le akarták mosni, heves tiltakozásommal csak tovább növeltem meggyőződésüket, ezeknek tényleg nincs ki mind a négy kerekük. Nem akartam magyarázni, hogy kiállításra kell vinnem egy hét múlva a versenygépet és tisztára suvickolva hogyan néz ki egy terepjáró! Néhány éber rend őrének is szemet szúrt a sok idegen terepjáró jármű és egyik munkáját igen komolyan vevő vészjóslóan megjegyezte, hogy igen-igen sárosak ezek az autók, de végül is nem kellett intézkedést foganatosítania. Tavaly a segítőkész egyenruhásokkal találkoztunk, akik a kétórás erdőben keveredésünk után, kiirányítottak minket a város parkjából. Sötétben minden más, de a mai napig elég érthetetlen, hogyan lehet egy városi parkot az erdő mellé tenni és azt sem értem, hogy hogyan nem tudtunk mi rájönni ennek a képződménynek a rendeltetésére.
Sajnos elég kevés volt a komoly terepszakasz, ráadásul friss eső sem volt, így csak poroltunk, ha utunkba esett egy-egy sárosabb rész, már merültünk is öreg Vitaránkkal, akivel a közúton nehéz és lassú a haladás. Egy a többiek által kikerült kisebb sárba mi beleugrottunk, az autót megfogta a tömény, mély iszap és csak lassan tudta magát kidolgozni a méretes terepgumik ellenére a szekerünk. Pillanatra elhallgattunk az autóba meglepetésünkben, de amint éreztük, nem lesz itt leégés, meg magyarázkodás miért nem lehet ésszerűen kikerülni…
Elég vérszegényre sikeredett a kihívásos résznek beépített szakasz, a végén már csak a hátsókerék-hajtásra kapcsoltunk, hátha elakadás-közeli izgalmakat csempészhetünk a sáros részekbe, de még így sem jött össze. A kövesutas tempós haladásnak meg lett az eredménye, jóval a szép napfelkelte után, hat óra tájban félreváltásokkal jelezte az automataváltó, hogy nincs minden rendben, ekkor feladva a versenyt hazafelé vettük az irányt. Az öreg járgánnyal már megtettük pár ezer verseny kilométert, sohasem hagyott ott, de az automataváltóval már többször meggyűlt a bajunk. Hazafelé egyre másra hagytuk el a fokozatokat, az utolsó 30 kilométert már csak egyesben, másfél óra alatt tudtuk megtenni, de most is haza hozott minket…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.