fillka

Szokás szerint a juniorok kezdték a versenyt, így a Csotit (reggel elkereszteltük kisfiammal rally versenygépünket) ráhangoltuk Bence igényeire, pedálsor alakítás, biztonságiöv gyerekülésre feszít és turbógáz. Meglepetésként ért, hogy az eddig inkább biztonsági futamokat játszó csemetém tényleg komolyan gondolta a turbógázt, a fék felszólításra pedig igencsak késve reagált minduntalan. Kétszer is bele kellett avatkoznom a féktávjába, gyors atyai szigor és ezután már hol padló fék, hol meg turbógáz jött, így szétzilált futamot mentünk. Fejmosás, ügyelve versenyzői egójára, nehogy összetörjem. A saját futamom még rosszabbul sikerült, mert visszatérő rémálmom vált valósággá, mikor is taposom a féket (mert álmomban mindig járóképes vagyok), de az nincs. Az egyik kanyarban pattanás és hirtelen elvesztettem a fonalat, az autó hátulja táncolni kezdett és alig bírtam ellenkező kormánypörgetésekkel kiszedni az ide-oda csapódó gépet. Elsőre nem jöttem rá, hogy a kézivezérlésem féket összekötő része szétesett, ettől nem csak a fékem ment el, hanem hírtelen megszűnt a fő kapaszkodási lehetőségem. Logikusan lábbal nem tudok kitámasztani, a kormányt pörgetve sem jutok fix ponthoz, a három pontos öv lazul minden egyes kanyarban egy kicsit, így a kézivezérlésem marad kapaszkodónak. Nagyon jól lehet rá támaszkodni, de most az eddigi megszokott pozíció szó szerint széthullott egy pillanat alatt. Az egyenesbe tornászós rész után tudtam szétnézni mi a csoda történt. Becsorogtunk a célba és nekiláttunk szerelni. Bence második köre már szófogadóra sikerült és meg is kapta a nagy elismerést érte. Én is lefutottam a saját körömet, de nem volt félős, mint a mire számítottam, de igazán örömteli sem. Kicsit csalódott voltam, de kalandból azért mára is kijutott.