fillka

A „világjárás” és a „kerekesszék” szavak közös nevezője Nagy Bendegúz. A riportok, cikkek és társasági anekdoták számomra egy őrült kalandvággyal megáldott vagy megvert személyiséget vázoltak fel. Régebben már egy rendezvényen összefutottunk, Ő mint fotókiállítását megnyitó művész, én mint ruhabemutatón szereplő manöken (Ha-ha!!! Filip kutyám miatt kellettem, mert volt egy csinos vak hölgy négylábú segítőjével és látványilag jó kiegészítettük egymást.). Nagyon tetszettek Dél Amerikában készült képei és a hozzáfűzött történetek is megfogtak, azóta foglalkoztat, hogy a csudába lehet kerekesszékesen, ilyen őrültségekre vállalkozni.  

Budapest-Bamakó indulásán és a kerekesszék szabta korlátok előre be nem látott nehézségein merengve egyre csak Bendegúz világjáró tapasztalatainak szükségessége körvonalazódott. Innen már csak egy rövidke ugrás a „mi lenne, ha ketten kerekesszékesen rajtolnánk” gondolat megszületése. Telefon, találkozó megbeszélése... Miskolc, személyes találkozó:

-Afrika már régóta izgatott! Menjünk!

Hamar kiderült már Ő is próbálkozott, de meghiúsult BB futam indulása. Piszkos anyagiak előteremtésén filozofálgatva, ahol egy megfelelően átalakított terepjáró beszerzése az egyik legnagyobb tétel, jött a költséghatékony javaslata:

-Miért nem megyünk a Te terepjáróddal?

-Pici és öreg, 18 éves. Két kerekesszékkel telepakoltuk és már az autópályákon elvérezne.-feleltem.

Hosszas gondolkodás jött a következő alternatív felvetése:

-Értem, akkor menjünk gyalog!

Ijesztően komolyan beszélt. Nagyon magas gerincvelő sérülésem miatt, sok segédeszközre, gyógyszerre van szükségem, egy hátizsákban nem férne el, ráadásul jobb kezem sem „tökéletes”. Tervezgetés közben felmerül az ötlet: ha már ott vagyunk utazzuk végig Afrikát. Ez már vállalható kihívás részemről is. Az autó beszerzése és felkészítése jelenti a legnagyobb költséget, és ha már egyszer ezt sikerül előteremteni, akkor álljunk elő egy igazi nagyszabású tervvel. Hát akkor álljunk neki...