fillka

Reggel az eligazítás előtt megpróbáltam felkutatni a GPS gurut, akitől vettem a gépet, a tegnapi rajtnál még meg volt, ma már nem láttam. A Passatos fiúkkal röviden értekeztem, először indulnak ilyen versenyen, saját átalakítású a gépük, ami 1,8-as benyás és versenykategóriában mennek most és a Bamakón is indulnak. Kicsit kezdem kínosan érezni magam, a Morcikánkon ott virít még a legelső 2006-os Budapest-Makó matrica, így a végén hamarosan én leszek a legrégebben versenyző, de Bamakóra el nem rajtoló valaki. 
 

 

 

Furcsa dolgokra képes a sztereotípia, például szerinte egyszerre a kerekesszék és a tánc alapból ellentétes valami és ugyanígy a vakság sem összeegyeztethető a négykerékken létezéssel. 

 

 

Ma is táncpartneremként mutattam be Gabit , ami teljesen fedi a valóságot, csak az emberek tekintetéből azt látom, hogy bújtatott közleményként értékelik és mivel azt sem tettük nyilvánossá, hogy látása jelenleg nagyon rossz így elég furcsa párost alkotunk. Reggel a tábor közepére parkoltam, amit elfelejtettem közölni Gabival, így amíg én kiugrottam az itinerért és nekikezdtem beszélgetni egy-két ismerőssel, Ő nadrágot cserélt az autóban, abban a hiszemben, hogy egy félre eső részen álltunk meg. Mondjuk a táncfellépéseknél már hozzászoktunk a nyilvánosabb átöltözésekhez, de utólag belátom illő lett volna közölnöm. Számomra is nagyon új ez a helyzet, remélem gyorsan megoldódik és csak rossz álom marad mindkettőknek. 
 

 

Az ismerős házaspárral vágunk neki a mai résznek, sikerül a Garmin Kütyüt iránytűsre hangolnom, így legalább most nagyjából ott vagyok mint az előző futamokon a régi Garminunkkal, ami helyet vettem a modernebbet, de úgylátszik a feltelepített topo térképet valamiért nem érti, de a nap folyamán Szöszinket és a Kütyünket kezdem megfejteni. Kissit állítgattam rajtuk és rájövök, hogy mennyire fontos a navigálás, sőt az fontosabb, mint a vezetés, mert abban ezen a szinten nincs nagy kihívás. Mivel Gabi most nem tud besegíteni az aktív irányításban kénytelen vagyok foglalkozni a navigációval is, amit eddig hanyagoltam, mert mindig volt aki ezzel foglalkozzon. Jó kis pattogós, egy-egy pocsolyás résszel megspékelt szakaszokon mentünk, de nem volt semmiféle extrém kihívás a terepjárónak. 
 

 

Szegeden kiállunk mosdót letámadni, egy szupermarket mozgássérülteknek fenntartott helyére leparkolva mellénk áll egy Niva és tulaja átszellemült mosollyal mered ránk. Javában még készülődök a kiszállásra, ami annyit tesz, hogy igyekszem a saját kerekesszékemet szabaddá tenni, a sok pattogástól betömörödött csomagjainktól. A még mindig mosolygós pasinak felmutatom a parkolókártyámat, hátha észre veszi Ő is egy mozgássérültek helyen áll. A szélvédőre cuppantja igazolványát és kiszáll, majd lelkesen tudatja azért állt meg, mert végre egy igazi terepjárót lát, azaz jó koszosat. Majd megtudjuk Ő is versenyezne, ha nem kellene még megcsinálnia a gépét, és TDI motorja van, momo kormánya és nagyon, nagyon. . . Majd elsétál, én meg pakolom ki Gabi kerekesszékét miközben azon elmélkedünk mi baja lehet a srácnak, aki tényleg kedves volt, de szépen ránk állt és ez egy csöppet sem zavarta. A mosdó után irányba vettük a Makói célt, ahol paprikás krumpli és eredményhirdetés várt, majd hazafelé kezdem terelgetni Morcit, aki az autópályán majd széthullik már 90-es tempónál is. Azt hiszem rá fér egy kis szerviz látgatás.