Egy kimondottan mozgássérültek üdültetésével foglalkozó családi vállalkozás. Kicsit váratlanul ért a sok mozgássérült látványa, nem tudtam hova jövök pontosan. Rehabilitációs intézetre emlékeztetett eleinte, de a tánccsoport érkezése után gyorsan átlendültem ezen a problémán. Filip is nagyon megörült az ismerősöknek. Hajókirándulás, tengerparti köldök-figyelés, piacozás, tánc bemutató, reggeli és esti együtt evések és fő attrakció egynapos Róma látogatás. Lifttel és akadálymentes wc-vel (!) felszerelt nagy busszal.
San Paolo fuori le Mura-bazilika: Itt Rómába lefejezett (Kr.u. 67-ben) Pál apostol emlékére épített, a Szent Péter bazilika utáni második legnagyobb temploma a városnak. Már kint az oszlopok alatt sétálva figyelmeztetve lettem egy öltönyös unszinpatikus őr által, hogy kutyával nem lehet bemenni. Én nem is vitatkoztam, de a többiek megpróbáltak Filip védelmére kelni. Nem sikerült. Így nem is voltam kíváncsi a belsőre. Inkább a további lehetőségek miatt aggódtam, nem túl sok mindent fogunk ma Filippel megnézni tüzetesebben, ha ugyanígy kizárnak minket.
San Pietro in Vincoli: Péter apostol láncai, amelyekkel Jeruzsálemben és Rómában láncra verték és Michelangelo Mózes szobra, állítólag a világ egyik legjelentősebb szobrászati alkotása. A templomba határozottan bementünk Filippel, egy biztonsági őr pedig ugyanilyen magabiztos léptekkel velünk szembejött, majd a mellettünk álló kicsit hangosabban beszélőket csendre intette. Velünk nem is foglalkozott, tetszett ez a templom.
Buszra visszaszállva körbejártuk a Colosseumot és a környét, a Konstantinus diadalívét, zz igazság szája, ahol sorban állnak a párok egymás ellenőrzés céljából, a Fórumok maradványait, Velencei teret, a Capitóliumot... Gyalogtúrával becserkésztük a Trevi-kutat, ki-ki vérmérséklete szerint dobált aprót a kútba, majd karikáztunk tovább a Phanteont megtekinteni. Busszal a Vatikáni-múzeumhoz siettünk hátha zárás előtt még beengednek, persze már későn értünk, de kis unszolásra csak bemehettünk. Szerintem sokkot kaphattak a tizenkét mindenre elszán kerekesszékes látványától. A kinti 5 őr tanácstalanul bámult egymásra Filip láttán, várták, hogy majd csak a másik reagál, mi pedig addig már bent is voltunk, itt az egyik őr simogatni kezdte segítőmet és már nyert ügyünk is volt. Legalábbis az előcsarnokig eljutottunk itt felmerült egy újabb probléma, előre kellett volna jeleznünk, hogy csoportosan jövünk, csak így lehet díjmentesen bejutni mozgássérülten. A hivatalnok kezébe nyomtunk egy angol nyelvű prospektust a tánccsoportunkról és bizonygattuk, hogy ez nagyon is jó lesz neki és mi nagyon-nagyon be akarunk jutni. Ő is sokkot kapott és beengedett minket. Felliftezve a negyedikre én egy fényképet akartam készíteni a csigavonalban felkúszó lépcsősorról, ami tulajdonképpen inkább rámpa, de nagyon jól néz ki. Nem lehetett mert a minket kísérő őrök tereltek tovább, ha még el akarunk jutni a Sixtus-kápolnához igyekezni kell. Így vágtába mentünk végig mindenhol. Végül egy fél emeletet le kellett másznunk lépcsőjáróval egyenként. Hát Michelangelo ide, a világ legnagyobb mennyezeti freskója oda engem nem tudott magával ragadni. Biztos a rengeteg ember is hátráltatott a műélvezetbe, de mégse...
Már javában zárás után értünk vissza a negyedik emeletre, mikor egy elhibázott kérdést tett fel egyik őr: -Ki akar mosdóba menni? Na fele csoport jelentkezett. Láttuk az őr aggodalmas arcát, de már nem volt vissza út, bevettük magunkat a mosdóba. Mikor már a takarítónő is elköszönt, már végeztünk is, kifelé igyekezve a maradék pisis csoportnak is ketté kellett oszlania a leliftezés miatt. A várakozás közben megkérdeztem, hogy szabad e fényképeznem a csigalépcsős rámpát. Sugároztam az örömtől, mikor végül sikerült megcsinálnom az egyetlen képet, amit terveztem itt a Vatikáni múzeumba.
Ráadásul szerintem más nemigen tud ilyen kihalt lépcsős képet csinálni a nagy látogatottság miatt. És hát biztos nem mindennap jön egy-egy ilyen késésben lévő, de annál nagyobb elszántsággal bíró kerekesszékes csoport. Filippel mi nem tartottunk a Szent Péter-bazilikába, kint megitattam társamat és elvittem pisiltetni, mert ő még ma nem kapott esélyt erre, de nem élt a lehetőséggel. Sötétben értünk vissza a szállásunkra, de mindenki a sok-sok látnivaló hatása alatt volt. Esti vacsora közbeni és utáni borozgatásba merülve, Csaba táncostagtárs elárulta, hogy hát őt a biztonságiak elvezették a Szent Péter bazilika pincéjébe, ott meg kellett nézni a telefestett falat, de nem nyűgözte le a grafiti...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.