fillka

2007.05.26-28. Budapest-Nagybánya-Drakula futam (képgaléria)

Szöszivel a navigációs programunkkal egész jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk. Rájöttünk, hogyan lehet iránytűként használni, igaz a keresendő tavat erdő mélyéről, meredek szurdokokon keresztül cserkésztük be így, holott egy frankó kis betonút is idehozott (volna), ha...láttuk volna. De így önerőből felfedezett utakon megpillantva a tavat kellemes mámor fogott el, hát megtaláltuk. Szöszit felmagasztaltuk és méltattuk csodás memóriáját. Tovább kalandozva egy színpompás madár kolónia völgyébe botlottunk. Nekiláttam bőszen fényképezni a gyurgyalagokat.
Már megérte eljönni, sőt felőlem itt is maradhatnánk és fényképezgethetnénk... Szöszit kacsolgatva megnéztem pontosan hol vagyunk és felírtam a koordinátákat. Rosszul tettem, mert Miss-Szökeség behisztizett és mindenféle idétlen irányokba küldött volna, csak az eredetileg megadott verseny-pontot nem akarta megmutatni. Sőt utána már a többi koordinátákra is idétlen módon vezetett erre-arra. Felidegesített teljesen. Nem tudtam rájönni miféle stratégia alapján ajánlgatja az útirányt, ezért agyvérzést elkerülendő misztikus hiedelmeket kezdtünk el rá gyártani: -Igazi csaj(e)! Párkapcsolati terápiás tréningre kellene beiratkoznunk vele, hogy szót értsünk egymással. Csak mondja, mondja...

Ugrottunk egy nagyot a megadott itiner feladatokon és a direkt off-roadosnak meghirdetett ponthoz vettük az irányt, ami a portól eltekintve nem nyújtott semmiféle kihívást. Az egész versenyre ez volt jellemző, simán el ketyeghettünk volna egy utcai autóval is. Már-már nekikeseredtünk, mikor egy kis eltévedés során csináltunk magunknak egy kis terepezést, felkaptattunk egy meredek gátra és onnan autókáztunk a vélt úticélunk felé, őzek, borz és jó néhány ismeretlen besorolású madarat láttunk, miközben elsötétedett a felhő, felélénkült a szél, jelezve vihar van kialakulóban. Csakhamar sikeresen bele is másztunk az esőbe, ami nagyon élvezetessé tette a szálláshely felé vezető földutas autókázást, mert mint a jég, olyan csúszóssá áztatta a felső réteget. Ismét a toronyiránt taktikánkat követtük és sárosan, örömittasan érkeztünk a mai szakasz végpontjához, ahol persze megint kiderült, hogy ide vezet egy frankó aszfaltos út is, na de abba semmi élvezet... Mivel időben érkeztünk a táborhelyre (N48°11,440' E21°44,131), bementünk Nyíregyházára a Tescóba, részemről is használható mosdót keresni. Folyó ügyek intézése és mosakodás után visszafelé természetesen most is a kalandosabb toronyirántos földutas megoldást választottuk. Túl jóra sikeredet, valahogyan hamarabb fordultunk le a kövesútról, így egy búzatáblában találtunk magunkat elég gyorsan, az ablakig érő kalászosban kiderült a tetőlámpa ilyen esetekben nagyon jó. Hosszú nyílegyenes autókázás után egy csatornába botlottunk, az átjárót keresve, körülautókázva a búzatáblát végül is visszajutottunk a kövesútra, kicsit távolabb ismét lekanyarodtunk a túl biztonságos és 18 km-es kerülővel járó műútról és megkezdtük ismét az saralásunkat. Továbbra is szitáló esőben, csúszkáló autóval pattogtunk, farolgattunk. Autók fényét látva elkezdtünk feléjük orientálódni: kukorica táblán keresztül, vasúti töltésen és síneken át, egy nagy garádban találtunk magunkat, meredek falon megálltunk, hogy ha majd szabad a pálya lendületből át tudjunk kaptatni a túloldalon is. A cuccosok szépen potyogtak hátulról a nyakunkba, mi meg csak vártuk, hogy elmenjenek az arra járó autók. Volt aki meg is állt segítő szándékkal, mert azt hitte lecsúsztunk az úrtól, de mi megnyugtattuk, hogy direkt vagyunk itt köszönjük. Nagy gázzal, sáros gumik csúszkálásával felküzdötte magát Yetikénk az útra, de persze elég gyorsan találtunk egy rövidebb utat Szöszink segítségével és már kanyarodtunk is le a sáros részre, innen egy gátra fel-le, tar-vágáson keresztül, kukorica tábla szélén bejutottunk a szállást adó kis üdülőövezetbe, de egy árok állta utunkat, azon megpróbáltunk átmenni, a benőtt gaztól nem láttuk mi van alatta, nagy durranással, pattogással megtudtuk, nem igazán átjáróhely. Tovább araszolva kijutottunk és mehettünk, vacsorázni, beszélgetni, sátorozni.

Az esti eső nemigazán kellett, de szerencsére a sátor bírta. A reggeli összecsomagolás alatt természetesen esett, mire bepakoltunk és eláztunk teljesen elcsendesedett, sőt kicsit kisütött a nap és szép nagy szivárványt rajzolt az égre. Az előző versenyen megismert konvojba beálltunk, mivel nincs Erdély térképünk, a végcél pedig Nagybánya. Hiába örültünk az esőnek, terepszakasz nem is volt igazából, oda a saralásunk. Igazából egyszer azért csinált a csapatunk egy kis pontkeresős, felderítős játékot, ez jó egyórai eltévedést jelentett, de nagyon élveztük. Most is egy töltés és a hozzá tartozó patak állta utunkat, szétlibbent a társaság utakat keresve. Végül egy falu közeléig elcsalinkáztunk és a hídján átmentünk. Bejutottunk egy kihalt településbe. A főutcán (valószínűleg ez az egyetlen utca) az egykor volt kövesút maradványait szegélyező árkok tele vízzel, bennük mindenhol kacsák és libák, egy-egy árva tehén töri csak meg a szárnyasok hegemóniáját. Emberek sehol, Szomor barátomnak Kusturica Macska-jaj érzése támad és tényleg valahogy az a hangulatot árasztja ez a kis település. Egyszerre nyomasztó és izgalmas. A vége felé látunk egy-két embert, egyforma sivárság minden felé, a kocsma jellegét is csak az előtte álló egyetlen egy férfi és a nyitott ajtón át látszó pultszerűség látványa adja. A következő szakaszon már dombon felfelé kaptatva nagy kontrasztként egy vadi új sötétkék BMW parkol, fentebb pedig két szintén csili-vili új Merdzsó, szemből pedig egy többszázéves Roman ócska busz csörögve, füstöt okádva ereszkedik lefelé. Több autó nincs is, vajon hová rejtették a Dácsiákat? Számos falucskát hagytunk magunk mögött, ahol látszott az élet, Pünkösd révén hófehér vasalt ingben a férfiak, a nők sötét ruhában. Több helyen nagyobb társaságokban árnyéban kártyáztak. Érdekes, hogy az eltévedések adják az egész kirándulás élményeit. Ma is jutott rendesen kövesutas unalmas szakasz, de a célhoz közeledve hegynek felfelé kezd megszépülni a táj, hatalmas fenyőfák és a sötét takarásukból egyszer csak elő-előbukkan egy hívogatóan csillogó tó. Az út meredekségével egyenes arányban nő a turista csapatoknak a létszáma, piknikeznek minden felé, úszkálnak, labdáznak, grilleznek. A célunk csak nem akar elérkezni, pedig szívesen megnéznénk a tavat. Fentebb a sekély, köves mederben láthatóak a csobogó patakok, amik a tavat táplálják, itt is meg kellene állni, de már elég nagy késésben vagyunk , úgyhogy megyünk tovább. Gyanús, hogy egyetlen szembe jövő versenytársunkkal sem találkozunk. Felérve a csúcsra megtaláljuk a célt, de senki nincs már itt, se versenyző, se szervező. A kaja jegyünket dobhatjuk a kukába, de a rutinos társaink hoztak konzervet, kis gázpalackon megmelegítjük és táplálkozunk. A hely nagyon szép, a társaság nagyon jó és beszélgetünk, beszélgetünk. Túra élmény beszámolót tart mindenki és csakhamar kiderül, hogy egymástól függetlenül az út alatt megérlelődött a gondolat, hogy kellene egy túrázósabb verseny, ahol nem a közúton kell unalmasan zötykölődni, de nem is a fatetejére az autót vagy sárba süllyesztős vérbeli off-roados feladatokkal kellene csinálni egy túrázást, ahol a cél az ilyen szép környező helyek alaposabb felfedezése lenne. Hosszas társalgás után leereszkedtünk a tóhoz és ott is alaposan elidőztünk. Sötétedéskor indultunk haza. Alaposan lefáradtam, egy hajnali tankolás, mosdó látogatás és volán váltás után, kalandosra sikeredett az autóba felülésem, szépen melléültem, felhúzva magam az ülésre rántott egyet a görcs az egész testemet így meg nyílegyenesen elkezdtem zuhanni a föld felé, Szomor szerencsére elkapott, meg alaposan megijedt. Hajnal 5,40-re érkeztem haza fáradtan és koszosan.